A családi rendszerben mindenki mindenkivel kölcsönhatásban áll. Van, hogy rendetlenség uralkodik ebben a mezőben, mert előzőleg kizártak, elutasítottak vagy elfelejtettek valakit, annak ellenére, hogy  szintén odatartozik. Ez a kitaszított, kirekesztett személy azonban szintén kölcsönhatásban van a többiekkel és érvényesíti magát a jelenben. Ugyanis ennek a mezőnek az alaptörvénye szerint ugyanolyan joga van az odatartozáshoz mindenkinek, aki része a családi rendszernek. Innen nem lehet senkit sem kizárni. A szellemi mező számára nem vész el senki sem, általa mindenki folyamatosan befolyással van a többiekre.

A családállítás élményében a mélység tárulkozik fel. Az idő csendben megáll, kialakul egy bensőséges egységérzetünk a családi rendszerünkkel, az emberekkel, a természettel. Úgy érezzük, mintha összefolynánk a felhőkkel, a fákkal és ebben az egységérzetben feltétel nélküli IGEN-t tudunk mondani. Igent mindenekelőtt arra, ami van, elfogadjuk olyannak amilyen, ítélkezés nélkül. Mindenre rá tudunk nézni és ebben a pillanatban elkezdünk kiteljesedni.

A teljessé válás egy folyamat, amelynek során megtanulunk meggyógyulni a sebeinkből, álarcok nélkül élni, kézbe venni sorsunkat.

A családállítás lényege

A család az az alap, amelyben  emberként gyökerezünk. A családállítás során, ezeket a gyökereket felismerve megtalálhatjuk az erőt, amely saját életünkhöz szükséges. Ekkor az egyén kiléphet a családjából úgy, hogy maga mögött érzi annak megtartó erejét. Mindez csak akkor tud megvalósulni, ha elismerjük a családhoz való kötődésünket és tisztán látjuk saját felelősségünket az életünkkel kapcsolatban.

A családállítás lényege az, hogy a probléma mögött meghúzódó generációs elakadások láthatóvá és feloldhatóvá válnak.

A családállítás alkalmas arra, hogy megmutassa, milyen láthatatlan, családi, transzgenerációs mozgatórugók vezérelnek minket egy-egy kilátástalannak tűnő helyzetben.

A családállítás eredete

Szondi Lipót magyar pszichiáter (1893-1986) már a múlt század elején, a Sorsanalízis című művében utal az ősök kényszerítő erejére, a családi tudattalanra. 1937-ből származó definíciója szerint a sors nem más, mint a bennünk meglévő ősöktől, vérrokonoktól származó választási kényszer – szerelemben, barátságban, foglalkozásban, betegségben és halálban.  

Bert Hellinger a sorsunkat meghatározó személyek közé sorolja a családhoz tartozó „idegeneket” is, például az eljegyzett, de elhagyott menyasszonyt, vőlegényt, a háborús bajtársat, tetteseket és áldozatokat –, mindazokat, akik a család sorsában jelentős szerepet játszottak távozásukkal, illetve jelenlétükkel.

A családfelállítás lényege és eredményességének kulcsa, hogy segítségével az eddig nem ismert, tudattalan mechanizmusainkat tudatossá téve új életminőségre teszünk szert.

Mind Szondi, mind pedig Hellinger a szabadságot, a választott sorsot állítják szembe a kényszersors rabságával. Munkásságuk célja, hogy az egyén a sorsában felismerje a lehetőségeit, felszabadítsa saját magát és teljesebbé tegye az életét.

Hellinger megfigyelései szerint a közös családi lélekben törvények uralkodnak, melyek ha megsérülnek, generációkon keresztül hatnak a család tagjaira.

Az odatartozás rendje: Hellinger szerint a legmélyebb boldogság az odatartozás érzése, a legnagyobb félelem pedig a kirekesztéstől való rettegés, az, hogy elhagynak minket. Gyermekkorunktól kezdve egész életünk során ezt az odatartozást keressük, és féltve őrizzük. A családfelállítás első törvénye szerint a rendszer minden egyes tagjának egyenlő joga van ahhoz, hogy a többiek odatartozónak ismerjék el. Ez a jog sérül, ha valakit kitagadnak, amikor a család értékeivel ellenkező cselekedetet követett el. Előfordul, hogy azért próbálnak meg elfelejteni valakit, mert nagyon fájdalmas az emléke. Például, kiszorítani egy korán meghalt kisgyerek emlékét. A gyermek energetikai lenyomata azonban ott van a mezőben. Különös jelenség az elveszett ikerpár esete: az újabb vizsgálatok szerint átlagosan minden 8. terhesség ikerterhességnek indul, ám az egyik nyomtalanul felszívódik, vagy csomóként marad a placentában, és az is előfordul, hogy a megszületett gyermekben egy ciszta tartalmazza az elveszett ikertestvér embrionális szöveteit. Még ha nem is tudnak az elveszett ikerről, a megszületett párja lelkében és sejtjeiben ott van a lenyomata, és akár egy életen át tudattalanul keresheti őt.

A hely rendje: A rendszerben minden egyes tagnak megvan a maga helye – mint a kirakósban – és csak akkor megfelelő a kirakott kép, ha mindegyik darabkája fent van a táblán, és mindegyik a saját helyét foglalja el. Az ember a szüleitől kapja az életet, ezért számára a szülő mindig a Nagy, ő maga pedig a Kicsi. Amennyiben a gyerek a szülővel egy szinten lévőnek éli meg magát, akkor virtuálisan egy fokkal feljebb ugrik a saját helyénél. Ezért aztán nem tudja a saját életét élni, gyökértelenné és feszültté válik. Az azonos generációs szinten tartózkodók között is meghatározható a rend. Valaki lehet egy rendszerben első, második, harmadik, sokadik – aszerint, hogy hányadikként érkezett a családba. Van első, második, sokadik gyerek, és van első, második, sokadik fontos kapcsolat egy felnőtt életében. Ha elveszik valakitől az őt megillető helyet, akkor azt a rendszer kompenzálja, vagyis valaki (valakik) kárára pótlólagos egyensúlyt teremt.

A kiegyenlítődés rendje: Hellinger meglátása szerint a családban tudattalan csoport-lelkiismeret működik. Ha egy rendszer tagjai közül valakivel valami életbevágóan rossz történik, akkor másvalaki, rendszerint egy később született elkezd ugyanúgy élni, érezni és viselkedni, mintha az a rossz dolog vele történt volna meg.

Az odatartozás jogát tagadjuk meg akkor is, ha azt mondjuk, hogy családunk tagja például szívinfarktusban halt meg, holott öngyilkos lett. Az ember sorsát tagadjuk meg, holott az ember és a sorsa elválaszthatatlan egymástól.

Az életünk ára

Ha az embernek sikerül a szívével is megértenie, hogy a gyökereiből kapja meg mindazt, ami az élethez kell, testének anyaga, lelkének energiái szülein, nagyszülein, dédszülein és azok szülein keresztül érkeztek el hozzá. És ha tudattalan gyermeki szeretetből nem gondolja, hogy más sorsát és érzelmeit kell cipelnie, akkor leteheti az átvett sorsot, kezébe veheti a saját életét, és csinálhat belőle valami nagyon jót, hogy családtagjai lássák, érdemes volt azt továbbadni neki. A legnagyobb ajándékot, amit ember csak embernek adhat: az életet.

A mező

A családállítás egy sajátos “energiamezőben” történik. Olyan, mintha hordozná és továbbítaná az információkat, olyan, mintha emlékezne. Hellinger egy időben okos mezőnek nevezte. Rupert Sheldrake angol biológus morfogenetikus mezőnek nevezte el ezt a jelenséget. Sheldrake és Hellinger egyetértettek abban, hogy hasonló jelenségről beszélnek. Ma Hellinger szellemi mezőnek nevezi, olyan térnek, amelyben megnyilvánul a lélek mozgása.

A családfelállítás ebből az energiamezőből jeleníti meg képviselők segítségével a család erőterét, általában négy-öt generáció erőtere jelenik meg.

Amikor az egyén cselekvés előtt áll, a mező emlékezik és megismételhet egy korábbi cselekvést. Ezért fordulhat elő, hogy egy családban generációról generációra ugyanazok a sorsok ismétlődnek, mert a családi mező emlékezete ugyanazokat a mozgásokat hívja elő. Hellinger megfigyelte, hogy ha ezt a mezőt kívülről egy új szellemi behatás éri – egy új szellemi mozgást állítunk be – akkor ez az ismétlődés megáll, és az egyén képes lesz egy új életszakaszt kezdeni. A gyógyulás azzal kezdődik, ha a múltat tisztelettel elfogadja és nyitottá válik a jövő felé.

Ezzel a módszerrel nem csak családi történéseket tudunk megjeleníteni, hanem minden lemodellezhető, ami az ember életében történik és esetlegesen nehézséget okoz. Pl.. munkahelyi, iskolai vagy bármilyen kapcsolati konfliktusok, tanulási, viselkedési, döntési vagy anyagi nehézségek. Pontosan meg tudjuk állapítani, hogy egy-egy problémának hol van a gyökere és az állításban azt ki tudjuk egyensúlyozni. Ezáltal a mindennapokban érezhető lesz a megkönnyebbülés nem csak saját magunknak, hanem a családtagjaink számára is. A megoldások pedig egyre egyértelműbben és könnyedebben adódnak majd. Olyan, mint amikor egy csendesen folydogáló tiszta vízű patakból kiszedem azokat a köveket, amik elállták a víz útját.